





Vonattal érkezők
A Rómába érkező nemzetközi vonatok a Termini pályaudvarra futnak be. A vasúti síneket (binario) maguk mögött hagyva (az üzletsor közötti átjárón keresztül) egy széles folyosóra érkeznek, innen balkéz felé haladjanak tovább a kijáróig.
Akik a Szent István Házba szeretnének eljutni, azok
a következő lehetőségek közül választhatnak:
1. A pályaudvar kijáratánál taxit fogadhatnak, de ajánlatos a viteldíjban
előre megegyezni.
2. A Termini vasútállomás előtti buszpályaudvaron találják
a 64-es autóbuszt, erre szálljanak fel. (A busz 8.00-24.00 óra között közlekedik,
általában 10-15 perces időközönként indul.) A busz kb. 25 percnyi utazás után
átmegy a "Ponte Vittorio Emanuele" hídon, ezután az
első megállóban
szálljanak le (”Santo Spirito” kórháznál). Ugyanez a megállója a 870-es autóbusznak
is, azzal utazzanak tovább. Pár méteren belül jobbra kanyarodik a busz, majd
a ”Gianicolo” dombon át (kb. 15 percen belül) a ”Circonvalazione Gianicolense”
sugárúthoz érnek és párhuzamosan haladnak a 8-as villamos sínpárjaival, egészen
annak végállomásáig.
Ekkor a jármű éles kanyart vesz balra, majd rögtön jobbra, és ezzel ráfordul
a Via del Casaletto-ra. Erről az utcáról kétszer letér az autóbusz balra fordulva,
majd párhuzamosan haladva az eredeti útvonallal. A 2. kitérő utáni visszatéréskor
kezdjék el figyelni a menetirány szerinti bal oldali házszámokat: a 465-ös
házszámnál lévő buszmegállóban kell leszállni. Innen mintegy 50 méterre, a
menetirány szerint balra, a 481-es számnál (sarkon)
van a Szent István Ház bejárata. A kaputelefon gombjának rövid megnyomásával
jelezzék megérkezésüket.